A Vadálló-kövek és a Prédikálószék már régóta a kedvenc túracélpontjaink közé tartoznak — nem először jártunk itt, de most úgy döntöttünk, hétköznap vágunk neki, hogy végre elkerüljük a hétvégi tömeget. Ez az ötlet tökéletesnek bizonyult: szinte alig találkoztunk más túrázóval, a természet csendje pedig teljesen magával ragadott minket.
Dömösről indultunk, és már az első percekben éreztük, mennyire más így az út: a madárcsicsergés sokkal hangosabb, ha nincsenek körülöttünk beszélgető, nevetgélő csoportok. A kaptató a Vadálló-kövek felé most is alaposan megizzasztott minket, de már rutinosan osztottuk be az erőnket, tudtuk, mikor érdemes megállni egy-egy kilátóponton.
A Vadálló-kövekhez érve ismét elámultunk: hiába jártunk itt többször, a hatalmas andezit tornyok mindig lenyűgöznek. Külön öröm volt, hogy most nyugodtan tudtunk fotózni és pihenni, nem kellett sorban állni egy-egy szikla peremén a kilátásért. Az alattunk kanyargó Duna, a szemközti hegyek és a tavaszi zöldbe borult táj most is egészen varázslatos volt.
A Prédikálószék felé vezető szakaszon kellemes erdei sétában volt részünk, és ahogy felértünk a kilátóhoz, újra megállapítottuk: ezért a látványért bármikor érdemes újra és újra visszatérni. A kilátás a Dunakanyarra, Visegrádra és a Börzsönyre minden alkalommal más arcát mutatja, és most, tiszta időben, talán még szebb volt, mint korábban.
A csúcson kávéztunk, ettünk egy kis csokit, és hosszasan üldögéltünk a napsütésben, élvezve, hogy semmi sem sürget, senki sem zavarja meg a pillanatot.
Tettünk egy rövid kitérőt a Hubertus-kunyhóhoz is, ami egy kis vadászház az erdő mélyén, csendes, nyugodt környezetben. Korábban már hallottunk róla, de most először látogattuk meg, és egyáltalán nem bántuk meg. Az ösvényről letérve néhány perc alatt elértük, a házikó környezete pedig kifejezetten hangulatos: padok, asztalok, tűzrakóhely is van, ideális pihenőpont. Leültünk egy kicsit, ittunk egy kortyot, és élveztük az erdő csendjét, mielőtt folytattuk volna az utat felfelé. A kunyhó környéke kevésbé ismert, így még hétvégén is csendes lehet, hétköznap pedig igazi kis rejtett gyöngyszem.
Visszafelé a jól bevált útvonalat választottuk a Szentfa-kápolna felé, ami kényelmesebb és pihentetőbb ereszkedést jelentett. Mire Dömösre értünk, fáradtak, de boldogok voltunk, és már útközben megbeszéltük: legközelebb is inkább hétköznap jövünk.
Ha valaki szereti a csendesebb, nyugodtabb túrákat, csak ajánlani tudjuk, hogy hétköznap vágjon neki ennek a gyönyörű útvonalnak!
✅ Miért hétköznap?
Hétvégén ez az egyik legnépszerűbb túraútvonal a Dunakanyarban, így gyakran zsúfolt. Hétköznap viszont szinte üres az ösvény, ami sokkal nyugodtabb élményt nyújt, főleg a Vadálló-köveknél és a kilátónál, ahol hétvégén sokan várnak a „jó helyekre” a fotókhoz.
✅ Kiindulópont:
Dömös, a parkoló hétköznap szinte mindig szabad. Tömegközlekedéssel is elérhető (busz Esztergom vagy Visegrád felől).
✅ Táv és szint:
Kb. 9–11 km, ~700 m szintemelkedés, 4–6 óra kényelmes tempóban, bőven belefér egy szabadnapba.
✅ Felszerelés:
Jó túracipő (különösen a köves, meredek szakaszokra)
Réteges öltözet, sapka, napszemüveg (tavasszal, ősszel is hasznos)
Legalább 1,5–2 liter víz, szendvics, energiaszelet
Kávé vagy tea termoszban – igazi élmény a kilátónál
Túratérkép vagy offline túraapp, fejlámpa, ha délután indultok
✅ Időzítés:
Induljatok délelőtt, így kényelmesen megjárhatjátok, és délutánra visszaértek. A kilátónál érdemes hosszabb pihenőt tartani.